Kincsesbánya

Kincsesbánya község Fejér megye északnyugati részén, Székesfehérvártól 15 km-re fekvő ipari település. Határához tartoznak 1966 óta Felső-Kincses, Rákhegy, Atya major és Tatárhegy, valamint az előzőleg iszkaszentgyörgyi határba eső Kisbittó és Somosmál egy része. A szomszédos települések: Iszkaszentgyörgy, Fehérvárcsurgó és Isztimér (Gúttamási) 5 km-en belül található.

Déli és nyugati irányból a Bakony váltakozó szintű nyomvonalai, északról és keletről a Móri-árok, valamint a Fejér megyei Sárrét északi nyúlványai határolják.

A település földrajzi centruma a Szeghegy (241 m), és az ezt övező (kisebb-nagyobb dombokra települt) házak. Ez a települési jelleg, váltakozó felszínűvé teszi a többutcás, szórt települést, és egyben különleges természeti szépséget is ad a községnek. Nyugatról és délről a Bakony hegyvonulatának csaknem összefüggő erdőségei határolják Kincsesbányát.

A felszín alatt, a bauxiton kívül, főleg a mészkő jellemző. A felszín alatti rétegekben nemcsak ásványok, hanem jelentős mennyiségű ivóvíz minőségű karsztvízkészlet is található, ami folyamatosan újra képződik, ezért a település és környéke hidrogeológiai övezet. Székesfehérvár és a környék ivóvízellátását innen oldják meg. A felszín alatti vízkészlet másik része termálvíz, amely szintén ivóvíz minőségű, hőmérséklete 36 oC, felszínre hozatala megtörtént. A felszín feletti vízkészlet jelentős részét a Gaja-patak képezi, amelynek ősi ága táplálja a településtől 2 km-re található fehérvárcsurgói víztárolót. Ennek területe a vízborítástól függően 65-150 ha, befogadóképessége 2-5 millió m3. A tároló jelenleg vízgazdálkodási célokat szolgál, északi-északnyugati irányban erdő övezi, amelyen (természetes módon kialakult) ösvények vannak, amit a kirándulók sétáló utakként használnak.

A település az M1-es autópálya győri, illetve komáromi leágazójától 80 km-re, az M7-es autópálya székesfehérvári leágazójától 15 km-re fekszik. Megközelíthető a 8-as, valamint a 81-es főközlekedési utakról az iszkaszentgyörgyi, illetve a mohai leágazónál.

Történelmi múlt

A legrégibb és tartós települési hely Bittó-hegy. A homokbánya területéről ismerjük azt a középső bronzkori urnatemetőt (gazdagon díszített edénymellékletekkel), amely a vidéken a legjelentősebb a megyében. A késővaskori (kelta) település temetőjének négy kelta sírja is itt került elő. A legfontosabb, hogy feltehetően innen származik az első avar honfoglalók Magyarországon előkerült legrégibb lelete. Az 1836-ban napvilágra került gazdag avar kori sírlelet: nagygömbös arany fülbevaló pár, háromélű nyílhegyek, egyenes kard az avar honfoglalók jellemző együttese. A kőfejtő hatalmas avar kori temetőt pusztított el, amely az ismert leletek alapján a megtelepülő avarok állandó temetkezési helye volt. Egy Árpád-kori erődítmény nyomai is láthatóak voltak.

Új község, 1966. január 1-én alakult Gúttamási és Rákhegy települések egy részéből, valamint a bányatelepből. Gút 1201, Tamási 1851 óta adatolható. 1786-ban Kincses-hegynek nevezték a község közelében lévő 250 m magas hegyet.

A XVII. század végétől az Amadé család a gazdája1800-ig Iszkaszentgyörgynek és környékének, 1800-tól 1869-ig a Bajzáth, 1869-től a II. világháború végéig a Pappenheim család a birtokos. A XVIII. század közepétől vette kezdetét a szőlőművelés ezen e tájon, amelynek Bittó és Kincses is köszönhette benépesülését.

Szinte kizárólag a szőlőművelésből élt a környék lakossága egészen a XX. század kezdetéig, bár a XIX. század elején megjelenő filoxéravész kilátástalan helyzetbe hozta az itt élőket. Az 1920-as évekre a szőlők helyét szántók váltották fel. Már az 1920-as években végzett kutatások kimutatták a bauxitot Iszkaszentgyörgy környékén, de mennyiségére és minőségére vonatkozó kutatások 1940-ig nem voltak. 1940 szeptemberében Povolnik Mihály kincsesi lakos kútásás közben lelt vörös kődarabokat, melyekről kiderült, hogy az jó minőségű bauxit. 1941. február 6-án megindult a külszíni bauxitfejtés. 1942-ben mélyművelésű bányanyitás kezdődött. Az üzemben 620 fő dolgozott a környék falvaiból. A településrész a bányaüzem fejlesztésének köszönhetően gyorsan fejlődött. Az 1950-es években lakásépítés indult. 1958-ban a gánti bányaüzemmel egyesítették, és a Fejér megyei Bauxitbányák Vállalat központja lett. Mára a bauxittermelés befejeződött, a bányaüzem 1999-ben bezárt, helyét kisebb-nagyobb vállalkozások vették át.

Történelmi helységek:

Atya

Középkori település, amely az iszkaszentgyörgyi határban volt, a név Atyus személy, illetve nemzetségből származik, ami meggyőző bizonyíték a helység alapítója nevére. Első említése 1334-ből származik Atha változatban. A szájhagyomány szerint ezt a kora Árpád-kori falu helyét a rókaliki dűlőben találni, a Gaja partján, szinte ikertestvérként Mohával. Az atyai, mohai országút Fehérvárt kötötte össze a Kelet-Bakony erdőségeivel, településeivel: Ó-Guth, Új-Guth, Vaskapu, Zoboka irányában (a Gaja mentén), Rókaliki-dűlő egykor Atya falu része volt (ahogy Zalában nevezik): „szege volt”. Ilyen szegeket találunk Szentgyörgyön, főszeg, alszeg (ószeg) néven, Csóron (a Bárnevolna) Fehérvárcsurgón (a Kutyaszorító). A középkori településekben nem az utcák domináltak, hanem a „szegek”, melyek különálló településrészként hajdan egy-egy nemzetség tulajdonában voltak.

1334-ben osztályos per zajlott le a nemes urak között több birtok ügyében, melyek között szerepelt Atya birtok. Volt itt birtoka a székesfehérvári káptalannak is. Közvetlenül a török hódítás előtt faluként említi a forrás. Sorsa ezután egybeesett a féhérvárkörnyéki helységekkel. Középkori falu, melynek temploma is volt.

A török alatt a falu lakói protestánsok, aki a házak elpusztítása után – Szentgyörgyre, illetve a környező biztonságosabbnak vélt településekre menekültek. Végleg a falu 1683-ban a török hadak Bécs alá vonulása idején pusztult el, melyet lakói nem építettek fel. Atya falu pusztulásával és lakóinak szétszéledésével kezdték Szentgyörgyöt és Iszkát egy településnek tekinteni.

A hódoltság után a Várkonyi Amadé családé lett. A XVIII. század végén nagy gazdasági központ, viszonylag sok épülettel (29 ház volt a pusztán). Az elpusztult Atya falu romjai a XIX. század közepén még jól kivehetőek voltak. Atyát 1860-tól Zsigamajornak is nevezték. A puszta nevének e használata nem ment át a köztudatba. Iszkaszentgyörgy határában van Atyafő-dűlő.

A templom romjai a XIX. század közepén is láthatók voltak. 1782-ben a szentgyörgyi református templom építéséhez az atyai romokat felhasználták. Az atyai templom körül temető volt, s a falu a Gaja partján terült el, Moha faluhoz elég közel, Csurgó és Isztimér között. (A mai Rókaliki-dűlőben.) Atya határához tartozott Bittó, Somosmály, Kincses, Vöröshegy.

Rákhegy

A település nevével először „Villa Gut” néven találkozhatunk egy 1201-es oklevélben. 1254-ben „Terra Gut”, 1359-ben és 1462-ben „Poss. Gut”, továbbá „Gwth” alakban fordult elő. A török hódoltság alatt elpusztult. Újraépítéséről szervezetten nem gondoskodtak.

II. József idején 35 házban 57 család élt, a lakosság száma 277. Az iszkaszentgyörgyi uradalomhoz tartozik. Két részre válik: Ó-Guth és Új-Guth településre. 1842-ben Rákhegynek nevezik. 1921-ig Gúttamási közigazgatási hatáskörébe tartozik, de ezután Fehérvárcsurgóról igazgatták.
1966-ban Kincsesbányához kapcsolták, régi nevét megszüntették. Új neve Rákóczi utca. Kincsesbánya belterülete. A bányaművelés következtében a település visszafejlődött, de napjainkban újra fejlődésnek indul.

Tatár-hegy (Tatárkő)

A hagyomány szerint a tatárok vigyázó helye volt, ahonnan Székesfehérvárt kémlelték. A Tatár-hegyen különböző alakú kövek láthatók, amelyek (a monda szerint) a kővé vált tatárokat mutatják.

Kincsesszőlőhegy

A XVIII. században népesült be. Kincses-hegy lapos korong alakú köveiről nyerte nevét. A sima, különböző nagyságú kőlencsék az eocénkori szubtrópusi tengerek érdekes kövei. Sekély tengerekben óriási tömegekben éltek a meszeshátú egysejtű élőlények. Bittó, Kincses és a Dunántúli Középhegység más részén is gyakoriak ezeknek az ős egysejtűeknek megkövesedett maradványai. A kis korong alakú köveket Szent László pénzének nevezte a nép. Két monda is szól róluk. Az egyik szerint Szentgyörgy falu birtokosa a tatárok elől menekülve, hogy egérutat nyerjen, elszórta pénzét, ez a rabló tatárok kezében kővé vált.
Másik monda szerint a környék valamelyik földesura Úrnapján arattatta a lencsét jobbágyaival, és ez vált volna kővé.

Bittó

A mai település egyik őstelepülése, a mai község helyén feküdt egykor. Nevét az ugyanitt elterülő Bittó hegytől nyerte. A terület korábbi neve Táborállás és Táborhegy volt a XVIII. században. Bittó hegy levéltári forrás szerint egy Sárosfalvi Bittó személytől nyerte elnevezését, kilétét azonban és a környékhez kapcsolódását nem sikerült tisztázni. A hagyományok egy bitófával hozzák kapcsolatba a helynév eredetét. Ezek szerint Bittó hegyen embereket végezetek ki valaha, és erre a helyre kegyeletül egy fakeresztet, majd egy haranglábat is állítottak a XIX. században. Ezek valóban álltak Bittó hegyen az 1950-es évek elejéig.

Táborállás és Táborhegy nevek eredete a török kor 1601. és 1602. évi eseményeire vezethető vissza. „Régente ez Táborhegynek neveztetett, mert ezen hegyről pusztítatott el a Vaskapui erősség” – írja egy forrás 1718-ban. Lehetséges, hogy a törökök ideiglenes táborhelyéül szolgálhattak a Bittói dombok a Székesfehérvár elleni 1602. évi hadműveletek előtt.

Vaskapu

A rómaiak jelenlétére a Vaskapu gát 1971-ben feltárt maradványai utalnak. Ezek szerint a völgyszoros mesterséges gátját a rómaiak építették a II. században és a Gaja vizét összegyűjtve fürdőt létesítettek a mai fehérvárcsurgói víztározó területén. A szóbeli hagyományok szerint a törökök a rómaiakhoz hasonlóan felfogták a vizet a Vaskapui gáttól nyugatra eső területen azzal a szándékkal, hogy a felfogott vízzel Fehérvárt elöntsék.

KINCSESBÁNYA a Bakony keleti kapuja

Ha Székesfehérvárról, a 8-as útról a „fehérkeresztnél” elfordulunk jobbra Iszkaszentgyörgyöt érintve, elérjük Kincsesbánya területét. Iszkaszentgyörgy határában lévő Kőkapu éles kanyarulatát elhagyva, egy gyönyörű árnyas gesztenyesoron keresztül halad az út, melynek jobb oldalon található a Duzzogó. Egy része településünkhöz tartozik (ezen keresztül vezet az országos zöld túraútvonal), mely korábban az Iszkaszentgyörgyi kastély parkja volt. Nemcsak ezért nevezetes, ősszel az egész terület lila a fokozottan védett őszi kikericstől, tavasszal beborítja a rendkívül szép, nagyszirmú ibolya, és a kucsmagomba kedvelt élőhelye is. Gyönyörű pihenő és kirándulóhely.

Tovább haladva láthatjuk baloldalon a takaros kis présházakkal és szőlőkkel teli hegyoldalt, Somosmált. Parlagon keresztül vezet a piros túraútvonal a felette zöldellő fenyvesig. Ennek egy része már Kincsesi terület. Itt találkozik a piros túraútvonal a zölddel. Jelenleg a piros jelzésű útvonal a hegygerincen halad egészen a Szeg-hegyig /241 m/. Ez egy gyönyörű karsztbokorerdőt ölel körül, napfényes tisztásokkal, szép fákkal, mohákkal, őshonos növényekkel. Tavasszal ezeken a helyeken virul a törpe nőszirom, a fekete kökörcsin, a fürtös gyöngyike, az ibolya, a tavaszi hérics. Az utakat sombokrok szegélyezik, amelyekről ősszel zamatos, finom gyümölcsöt szemezgethet a turista. De van itt erdei szamóca, csipkebogyó, kökény és galagonya. A molyhos tölgyek összenőtt facsoportjait belepi a moha, mint valami zöld bársony dívány, hívogatja pihenésre az arra járót. Tavasszal a kőris virágillata tölti be a nagy ezerjófűvel tarkított erdőt.

Ősszel a megsárguló kőris, az aranybarna tölgy és a tűzpiros cserszömörce a kibukkanó fehér és szürke kövekkel festői képet alkot. Télen kitűnő szánkózó helyeket lehet itt találni. Itt szeretnénk pihenésre alkalmas állomásokat kialakítani, javasolnánk, hogy ezen a helyen találkozzon a zöld és piros jelzésű út, innen vezessen fel a Szeg – hegyre, ahol egy kilátót építenénk a régi helyére. Ettől a kilátótól ismét együtt haladhatna a zöld, piros jelzés.

Áthaladva Kincsesbánya felett a Vontató – hegy ÉNy-i oldalán, a KP út eljut a Fehérvárcsurgói – víztározó Kincsesbányához tartozó partszakaszára. A Vaskapu – hegyen olyan fokozottan védett mohák találhatók, amelyek ma már nagyon ritkák az ország területén.

A felszín feletti vízkészlet jelentős részét a Gaja-patak képezi, amelynek ősi ága táplálja a településtől 2 km-re található Fehérvárcsurgói víztárolót. Ennek területe a vízborítástól függően 65-150 ha, befogadóképessége 2-5 millió m3. A tároló jelenleg vízgazdálkodási célokat szolgál, északi-északnyugati irányban erdő övezi, amelyen (természetes módon kialakult) ösvények vannak, amit a kirándulók sétáló utakként használnak.

KINCSESBÁNYA a bauxitbányászat „hazája”

Már az 1920-as években végzett kutatások kimutatták a bauxitot Iszkaszentgyörgy környékén, de mennyiségére és minőségére vonatkozó kutatások 1940-ig nem voltak. 1940 szeptemberében Povolnik Mihály Kincsesi lakos kútásás közben lelt vörös kődarabokat, melyekről kiderült, hogy az jó minőségű bauxit.

A Kincsesi bauxitbányászat története (1941 – 1999)

Az Iszkaszentgyörgy-i Bauxitbányában 1941. április 21.-én kezdődött a folyamatos termelés, a Kincses I külfejtésben. Megalakult az önálló
Iszkaszentgyörgy-i Bauxitbánya, majd 1958. január 1-én a Fejér megyei
Bauxitbányák Vállalat, amelynek mélyművelésű bányáiban 1959-ig gyakorlatilag
kézi erővel történt a termelés. Az 1959-ben kezdődött nagyarányú fejlesztőmunka
eredményeként – 30 év alatt – 1989-re alakult ki a modern, világszínvonalon
gépesített és termelékeny mélyművelésű bauxitbányászat, amelyben alkalmazták a
korszerű technika szinte minden vívmányát, a pneumatikát, a hidraulikát, az
irányítástechnikát, számítástechnikát, az automatikát, a lézert, a
sugártechnikát, amelyek gyökeresen megváltoztatták a bauxit termelési
technológiájának minden fázisát, miközben a munkahelyi teljesítmény az 5-6
t/műszak/fő értékről 34-36 t/műszak/fő értékre növekedett. Ennek a
világszínvonalú földalatti bauxitbányászatnak fő jellemzője volt a külszíni
diszpécserközpontból irányított termelési technológiai lánc, amelynek
segítségével a bauxit emberi kéz érintése nélkül került a földalatti
munkahelyekről a külszíni gépkocsitöltő állomásig, majd a MÁV vagonokba, vagy
készlettérre. A csúcstermelés 1974-ben volt, amikor 986 ezer tonna bauxit
került kitermelésre, 1480 fő maximum vállalati létszámmal.

A nagy társadalmi és gazdasági átalakulás során, 1990.
január 1-én a Fejér megyei Bauxitbányák Vállalatot, amely a magyar
bauxittermelés kb. 1/3 részét adta, beolvasztották a Bakonyi Bauxitbánya
Vállalatba. 1991-ben létrejött a Bakonyi Bauxitbánya Kft és 1996. szeptember
1-vel az egész magyar bauxitbányászat magánkézbe került.

A Kincsesi bauxitbányászat 1999. augusztus 6-án délelőtt
10 órakor fejezte be a termelést, amikor a Rákhegy II. – Bitó II. bányaüzem
külszíni bunkeréből kitöltötték az utolsó gépkocsi bauxitot.

1958 – 1987-ig a Fejér megyei Bauxitbányák Vállalathoz
tartozott még a Gánti Bauxitbánya, valamint 1981 – 1989 között a Fenyőfő I.
Bauxitbánya is.

Kincsesbányán volt Magyarország harmadik legnagyobb
bauxit előfordulása, ahol 1941 – 1999 között 58 év alatt 22.906.229 tonnát
termeltek (93%-át mélyművelésből). E közben Gánton 3.655.876 tonnát, Fenyőfőn
pedig 1.889.173 tonnát; összességében tehát 28.451.278 tonna bauxit került
kitermelésre a Kincsesi bauxitbányászat irányítása alatt.

A Kincsesi bauxitbányászok szívük mélyén, a lelkükben
őrzik ennek a hatalmas emberi tevékenységnek az emlékét, és ezt erősíti az
emlékhely kialakítása is, amely Kincsesbánya Önkormányzata, az OMBKE
Székesfehérvári Csoportja, a Bakonyi Bauxitbánya Kft, a Magyar Alumíniumipari
Múzeum és a Kincsesi bauxitbányászok közreműködésével jött létre 2004. évben.