search
menu

Bakonycsernye

Megosztás

Bakonycsernye

A 81. számú Győr-Székesfehérvár főútról lekanyarodva, illetve a 82. számú Győr-Veszprém főútról Zircnél letérve
mellékúton közelíthető meg a település. A község 10 kilométerre található a Mór-Zirc útvonalon, Mórtól nyugati
irányban, A Gaja-patak völgyében 7 km hosszan elnyúló település, Fejér megye legnyugatibb helysége. Korábban bányászfalu volt. A község nevét a cserny, fekete jelentésű szláv szóból vezetik le.

Területén avar kori temetőt tártak fel, a közelben találhatóak az Árpád-kori Csikling vár maradványai. A török pusztítás után az 1700-as években szlovák telepesekkel népesítették be a községet.

A XIX. század végén az idénymunkásként dolgozó helyiek híres háziipari terméke a kenyérkosár volt.  Az 1800-as évek végén az életet a bányászat lendítette fel.

A község önkormányzata 1997-ben avatta a település címerét és zászlaját. A településen helyi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat működik, felvállalva a hagyományőrzést és szlovák nyelvápolást , az ősi kulturális emlékek, értékek megőrzését.

A falu határaiban kettő, a horgászok körében kedvelt horgásztavat találunk, amelyben pontyot, kárászt, amurt, csukát és süllőt tenyésztenek.

Látnivalók:

– Evangélikus templom – késő barokk épület.

A 275. évforduló alkalmából az evangélikus
egyház és a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat márvány emléktáblát állított a település evangélikus lelkészeinek, amely a templomban megtekinthető.

– Bányász emlékpark: a bánya megszüntetése miatt feleslegessé vált eszközöket megvette az önkormányzat, és egy erre a célra kialakított parkban helyezte el.  Az eszközök megtekintése során látható a technikai fejlődés, ami 80 év alatt történt.

– Csikling vár rommaradványai Bakonycsernyétől 4 km-re találhatók.

– 18. századi katolikus templom.

– 19. századi tornácos parasztházak,

– 1848-as emlékmű, és, a háborús áldozatok emlékműve a Pacmán hegyen,

– a 2. világháborús áldozatok bronz emléktáblája a
brezovai temető halottasházán.

www.bakonycsernye.hu

Hasonló találatok