Szállásaink a Móri Borvidéken:

Fehérvárcsurgói Károlyi Kastély

Bemutatkozás

Fehérvárcsurgó Fejér megye északnyugati részén, a 81-es főútvonal, a Móri-víz és a Gaja-patak mellett található település, regényes, szép vidéken. Székesfehérvár 20 km, Mór 11 km, Bakonykúti 9 km, Isztimér 8 km távolságra található. A 6000 m² – es Károlyi – Kastély, Fejér megye egyetlen gyöngyszeme, mely távol a nyüzsgő, rohanó várostól, mégis könnyen elérhető távolságban, magas színvonalú szolgáltatásokat kínál egy helyen a kikapcsolódni vágyó vendégeknek. Kastélyunknak egy 50 hektáros ősfás park ad otthont. Ezen óriási kastély és a hozzá kapcsolódó birtok kiválóan alkalmas többek között csapatépítő tréningek, nagyszabású kültéri rendezvények megszervezésére és lebonyolítására.

Szolgáltatásaink

Az épület jelenleg 20 szobával, könyvtárral, 500 m²- es pincével, 6 különböző méretű és korszerű technikai felszereltséggel rendelkező konferenciateremmel, saját csónakázó tóval valamint egy 80 fő befogadására alkalmas étteremmel várja vendégeit. Kastélyunk filozófiája is a teljes kikapcsolódást támogatja, hiszen bizonyított tény, hogy korábban az ember szabadsága második napjától már szellemileg is át tudta adni magát a pihenésnek ellentétben a mostani felgyorsult élettel, amikor is ugyanezt szervezetünk csak az ötödik napon éri el. Hagyja maga mögött a telefonját és számítógépét szánjon önmagára pár napot, adja át magát a teljes pihenésnek!

  • 0-24 órás Recepció
  • Lift
  • Vasaló díjmentesen kérhető a recepción
  • Minibár
  • Szobai laptop méretű széf
  • Ingyenes wifi az egész szálloda területén
  • Programszervezés
  • Esküvőszervezés
  • Különböző méretű természetes fénnyel megvilágított konferencia terem
  • Étterem
  • Díszétkező 25 fő részére
  • Központi széf, csomagmegőzés
  • Ingyenes parkoló

 

Fehérvárcsurgó Károlyi Kastély
Felszereltség: Internet, Széf, Parkoló, Recepció
Ellátás: All inclusive
Fekvés: Nyugodt környezetben, Erdő közelében
Szolgáltatások: zárt parkoló, étterem, rendezvény- és programszervezés, kutyabarát, akadálymentes
Fizetési mód: Készpénz, Bank- és hitelkártya, SZÉP-kártya, Átutalás

Elérhetőségek:

+36-20-502-0065
info@kasrolyikastely.hu
https://karolyikastely.accenthotels.com/hu
8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi Sándor utca 2.
This site is registered on wpml.org as a development site.