Egyesületeink/szervezeteink:

Szent Donát Borrend

Bemutatkozás

A Szent Donát Borrend 2001-ben alakult meg Csókakőn. A település az elmúlt 300 év során és még jelenleg is, szoros kapcsolatban állt/áll a borral. Borrendünk olyan Csókakőn élő, borral foglalkozó szakemberek, borbarátok civil egyesülete, akik számára a bor érdeklődésük középpontjában áll. A rendszeres, borkostolással egybekötött társasági összejövetelek elősegítik a borászok, borbarátok, művészek és vendéglátásban érdekelt emberek közötti kapcsolatok elmélyítését, hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Jelentősebb éves programok: Csókakői Szent Donát Borünnep, Csókakő / minden év június

Várjátékok, Csókakő / minden év szeptember

Már érett fürtöket fürdetett, egyre fáradó fényével, a langymeleg őszi nap, mikor az úr 2001. évében megalakult a Szent Donát Borrend.

Alapító atyjai Bognár Endre és Végh Alajos, a Fejér megyei, különösen a Móri borvidéki borok hírének helyreállítását, öregbítését tűzték ki célul, ezért a móri és a székesfehérvári borrend születésénél is ők bábáskodtak. Nem feledték azonban el, hogy, hogy gyökereik Csókakő sziklarepedéseiben, agyagos talajában kapaszkodtak meg először, így elsőként itt alapítottak borrendet, tizennyolc társukkal.

A Vértes hegység Dél-nyugati lejtőjéhez nemcsak Csókakő és az azt övező szőlőkoszorú tapad, hanem ott magaslik a hegy ormán a Csákok által épített, Csókakő vára is melyet a XIII. században említettek először egy írásos emlékben.

A borrend, a vár és a közel másfél ezer lelket számláló település élete összeforrt. Itt több mint húsz aktív civil szervezet munkálkodik. Szent Donát lovagjai a Barkócaberkenye Néptánccsoporttal vállvetve minden helyi és környékbeli rendezvény színvonalát emelik, tánccal, énekkel és jó, csókai borokkal.

Ünnepeink

Szeptember első fertályában sok látogató érkezik a településre, a Csókakői Várjátékokra. Arra a három napos rendezvényre, ahol a műsorok és a programok forgatagának állandó színfoltja a smaragdzöld taláros borlovagok, bársonyzászló köré gyűlt csoportja.

Talán ennél is színpompásabb, amikor június utolsó harmadában seregszemlét tartunk az ország valamennyi szegletéből meghívott borrenddel, borbarát társasággal, a Szent Donát Borünnepen, mely Kárpát-medencei Borrendek Találkozója is.

Felvidékről, Erdélyből és a Délvidékről is érkeznek hozzánk magyar, borkészítő, borszerető emberek. Bár az eleve egységesnek teremtett hazánk folyók és hegygerincektől övezett határán kívül esik, mégis állandó, egyre mélyülő kapcsolatot tartunk fel a Mosel menti német borbarátokkal is.

Ez a nyári időpont a legtökéletesebb arra, hogy bemutassuk településünket, a hozzánk érkezőknek. A megye egyetlen fennmaradt kővárának falai szinte világítanak, a mögötte magasodó, csúcsokat borító fák méregzöldjéből. A természettől visszahódított hegyoldalakon, még apró fürtökkel rakott szőlősorok kúsznak a hegy orma felé és mindez jól látható az Aranyhegyi pincefalu présházainak üde-zöld udvarairól.

Zászlósborunk

Nem lehet más, mint Csókakőn, hagyományos szőlőtőkéken termett, Móri Ezerjó. Különlegessége nemcsak az, hogy ez a fajta a Vértes lejtőjén, a Móri árok széljárta oldalának simulva, kiváló termőhelyre talált, hanem az is, hogy zászlósborunk saját készítésű. A borlovagok préselték ki a mustot a gömbölyű, zöldes bogyókból. A világos aranyszínű nedű, erre a célra vásárolt acéltartályban vár arra, hogy megmutathassa magát a hozzánk érkező baráti borrendeknek, és ebből visznek egy-egy ajándék palackot delegált tagjaink, ha kalandozunk az országban.

Legenda

Szent Donát a szőlőművelők védőszentje. Több legenda kering, de akár katona volt, akár pap, mi Arezzo püspökét tiszteljük benne, aki mártír szülők gyermeke volt. Hite oly erős volt, hogy összeforrasztotta a templom törött kelyhét és erre az erőre nagy szüksége van ennek a világnak.

Elérhetőség:

Zsipi Gyula elnök
8074 Csókakő, Ady Endre u. 42.
+36 30/629 4122
szentdonatborrend@gmail.com

Forrás: https://www.borrend.hu/szent_donat_borrend

Szent Donát Borrend - csoportkép

Elérhetőségek:

Zsipi Gyula (elnök)
+36-30-629 4122
szentdonatborrend@gmail.com
8074 Csókakő, Kossuth L. u. 41.
This site is registered on wpml.org as a development site.