Vendéglátás a Móri Borvidéken:

Csetvei Pince

Bemutatkozás

Csetvei Krisztina móri borászata 2010-ben kezdte meg működését.
Krisztina a BME elvégzése után a tokaji Béres pincészetben és a szabadkai illetőségű DiBonis borászatban tette meg az első gyakorlati lépéseket a borásszá válás rögös útján. A „terepgyakorlat” után következett az elméleti képzés, amely a Corvinus Egyetem Szőlész – Borász szakmérnöki képzésének elvégzésével vált hivatalossá. Megszállott borászként és borbírálóként többek között a londoni IWC versenyén teszteli a világ legfontosabb nedűit.

Móron, a Hársfa utcában található pincészetben Krisztina a fajta borok mellett (Chardonnay, Tramini, Olaszrizling, Szürkebarát, Ezerjó, Kékfrankos), házasításokkal is kísérletezik. A pincészet zászlóshajójának számító NapHoldCsillag (Szürkebarát, Ezerjó, Chardonnay házasítás) számos rangos borversenyen szerepelt kitűnően.

A Csetvei borok presztízsét olyan elismerések is emelik, mint például a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának hivatalos bora (Olaszrizling 2012) státusz, vagy a Köztársasági Elnök diplomáciai borválogatásába való bekerülés. (Olló, Olaszrizling, 2012) Krisztina a móri területe mellett egy pici szőlő birtokkal Somló hegyén is rendelkezik, ahonnan a pincészet Juhfark és Olaszrizling (KŐ) tételei kerülnek a palackokba. A somlói Olaszrizling (KŐ) az 2013-as országos Olaszrizling versenyen évjáratában az első helyen végzett.

A Csetvei Pincészet kis tétekkel, manufakturális jelleggel, a színvonalas borkészítés mellett teszi le a voksát. Krisztina első számú célkitűzése, hogy fiatal borászként termékeivel öregbítse a móri borvidék hírnevét és a színvonalas magyar boroknak találjon minél szélesebb piacot.

 

Szolgáltatások

  • Borkóstoló és borvacsora szervezése.
  • Csapatépítés cégek és baráti társaságok részére.
  • Kirándulás, lovaglás, lovaskocsikázás programok szervezése.
  • Családbarát és kutyabarát hely.
Csetvei Pince (Mór)
Kategória: borozó, borospince
Árszínvonal: borozó
Berendezés jellege: klasszikus, elegáns
Konyha jellege: háztáji
Üzlet specialitása: különleges borfajták
Kiemelt célcsoportok: üzletemberek, szervezett csoportok, családbarát
Étlap nyelve: magyar, angol, német
Kiegészítő szolgáltatások:

Elérhetőségek:

+36 20 316-8551
info@csetveipince.hu
htpp://www.csetveipince.hu
8060 Mór, Hársfa u. hrsz. 737.
This site is registered on wpml.org as a development site.