|
|
 Eltűnt a magyar borfelesleg! 2005-12-01 12:31:10
2005. nyarán a magyar borászszakma kb. egymillió hektoliter borfelesleggel kapcsolatban jelzett várható eladási nehézségeket a kormányzat felé. A termelők nyomására a magyar kormány az EU-hoz fordult, hogy az unió krízislepárlással csökkentse a magyar borkészleteket. Többfordulós egyeztetés után az Európai Unió borpiaci irányító bizottsága hozzájárult 400 ezer hektoliter asztali és legfeljebb százezer hektoliter minőségi bor támogatott lepárlására.
| A támogatott lepárlás lényege, hogy az Unió euróban meghatározott áron felvásárolja a bort. Október közepére kiderült, hogy a várt 3,5-3,8 millió hektoliteres termésből jó, ha hárommillió hektó bor készül, amely nagyjából az éves hazai fogyasztási mennyiség. A borászok ősszel már arról számoltak be, hogy a korábbi egymillió hektoliteresre becsült borfelesleget felszívta a piac, illetve egy másik unió által támogatott lepárlási lehetőség is csökkentette a borfelesleget. Szeszipari célokra lehetett EU támogatással bort vásárolni, ekkor a legalább 10 százaléknyi alkoholt tartalmazó borért literenként 62,20 forintot kapott a termelő. Ez jobb árnak bizonyult, mint a krízislepárlás, hiszen (10 százalékos alkoholtartalommal számolva) az azzal elérhető ár 47,80 forint literenként. November végéig a pincészetek végül alig 60 ezer hektoliter felesleget ajánlottak fel krízislepárlásra, így a kialkudott EU pénz nagy részére nem lesz szükség. A felajánlott bor 20 százaléka asztali, a többi a minőségi kategóriába esik. Mindebből arra lehet következtetni, hogy egyensúlyba került a hazai borpiac, vagyis a túlkínálat miatt már nem kell csökkenteni az árakat.
Forrás: www.nol.hu
További anyagok! Az idén 77 éves a Móri Bornapok várja Vendégeit!Keresztszentelés Szent Orbán NapjánPályázati felhívás hegybírói munkakör betöltéséreHegyközségi ügyfélfogadás az évvégi ünnepek alattHegyközségi felhívás - Egyszerűsített adóraktár elszámolás 2010.12.15-igInterjú a Móri Borvidék ifjú borászaival a MokkábanMóri Bornapok 2010 - fergeteges programok az ősz elejénSzüret a Fejér Megyei borvidékeken 2010Az Év Pincészete 2010-ben a Pannonhalmi Apátság borászataElkészült a Móri Bornapok fesztiválhonlapja!Borkirálynő választás 2010 - FelhívásCsákberényi Bornap 2010. szepember 18.Történelmi séták Móron és Csókakőn - minden szombatonIsmét Önre vár a csókai vár - Várjátékok 2010Álláspályázat - TDM menedzser munkakörrePffifer Katalin Magyarország Borkirálynője!HEGYKÖZSÉGI FELHÍVÁS - 2010. évi szüreti időpontokHEGYKÖZSÉGI FELHÍVÁS - Egyszerűsített adóraktár elszámolásAugusztus 19-22. - MÓRIKUM Kultúr-fröccs-fesztivál Fehérboros „szellemek” a Múzeumok Éjszakáján, Móron!Nyitott Pince Napok - 2010. május 8-9.Vértesi Paripa Parádé 2010. május 21-23.Ezerjó Fakánalforgató - hetedszer nagy sikerrel!A Miklós Pince nagy aranyérmes bora a 2010-es borvidéki borverseny győztese!Ezerarcú ezerjó - merre vezet a móri borvidék útja? EZERJÓ FAKANÁLFORGATÓ ORSZÁGOS FŐZŐVERSENYSZENT GYÖRGY-HETI NYITOTT PINCÉK MÓRONEzerjó és "Gyermekei" Országos Borverseny - Nevezési felhívás2010. évi Szent-György napi borverseny felhívásFelhívás borkóstoló és borismereti estre!Farsangi Nyitott Pincék a Móri BorvidékenFarsangzáró vígasság Móron!Hegyközségi iroda évvégi zárva tartásaVPH adóraktár elszámolás 2009.12.15-ig!Mi van még egy üveg magyar borban?Őszi bortúrák Magyarországon A Frey Pincészeté 2009-ben az Év Móri Ezerjó Bora!Móri Borvidék TDM Egyesület turisztikai menedzsert keres„Ezer éves Fejér megye” Borverseny eredmények Móri borok sikere a XXXI. Országos BorversenyenSzüreti időpontok 2009Idén 75 éves a Móri Bornapok! Új borkategória megjelölésekVPOP adóraktári elszámolás - hegyközségi felhívásMóri Bornapok 2009. programelőzetesSzponzorációs és hirdetési lehetőségek a 2009. évi Móri BornapokonMegalakult a Móri Borvidék TDM Egyesület„Ezer éves Fejér megye” Borverseny felhívás!A Varga és Fia Pincészet nagy aranyérmet nyert a borvidéki borversenyen!Módusulnak a bor eredetvédelmének szabályaiMóri borvidéki sikerek a mecseknádasdi nemzetiségi országos borversenyenSzent György-heti Vígasságok 2009-ben 11-edszer! Ezerjó Fakanálforgató Országos Főzőverseny 2009 Felhívás Szent-György napi borversenyreHét móri borvidéki aranyérem a Nemzetközi Borversenyen Minden hétfőn bormustraPályázati felhívás hegybírói munkakör betöltéséreHegyközség 2008. évvégi ünnepi ügyfélfogadásaKevesebb bor lesz idén a vártnál hazánkban 2008. évi szüreti időpontok közzétételeHegyközségi felhívás VPOP elszámolásra!Borkostóló és borismereti estre lehet jelentkezni a móri Lamberg-kastélyban Egy nagy arany, és 22 aranyérem született a III. Országos Móri Ezerjó Borversenyen.Budafoki és marcellházai siker a Magyarországi Borrendek III. Országos FőzőversenyénEgy nagy arany, 20 arany a 2008. évi Móri Borvidéki BorversenyenNyitott Pince Napok a Móri BorvidékenSegítséget kérünk a borvidéki kiállításhoz!Szent György-heti Vigasságok - 2008-ban tizedszer!Felhívás Szent György napi borversenyrePályázati felhívás titkári tisztség betöltéséreFelhívás borvidéki kiállítás megújítására!Tájékoztatás a hegyközségi iroda ünnepi nyitvatartásásrólFelhívás jövedéki elszámolásra!Pintér Zita a 2007. évi Móri BorkirálynőjeA Pontica Bt. kapta a 2007-ben "az Év Ezerjó Bora" kitűntetést Jogszabály változásokról borosgazdáknakMegnyílt a MÓRINFORM turisztikai iroda! Móri Bornapok 2007. évi programja16. Országos Borkiállítás és vásár BudánA Bozóky Pincészet sikere a XXX. Országos BorversenyenSzüreti időpontok 2007.Felhívás VPOP záró elszámolásra!Növényvédelmi előrejelzés 2007.07.09-07.15-igNövényvédelmi előrejelzés 2007.07.02-08-igNövényvédelmi előrejelzés 2007.06.26.Növényvédelmi előrejelzés 2007.06.20-06.24.-igNövényvédelmi előrejelzés 2007.06.11.-06.17.-igNövényvédelmi előrejelzés 2007.06.04-06.10-igNövényvédelmi előrejelzés 2007.05.28-06.03-igNövényvédelmi előrejelzés 2007.05.21-27-igPünkösdi Nyitott Pince Napok 05.26-28.Növényvédelmi előrejelzés 2007.05.15-20-igNövényvédelmi előrejelzés 2007.05.08-13-igBorvidéki borverseny - 2007. április2010-ben borász és borrendi világtalálkozónak ad otthont Magyarország!Tisztújítás a Borrendek Országos SzövetségébenSzent György heti Vígasságok 2007Kevesebb, de jobb és drágább a borUniós borreform 2008-2009-benTokajban befejezték az idei szüretet2006-os szüret a Móri BorvidékenNövényvédelmi előrejelzés 2006. 38. hétNövényvédelmi előrejelzés 2006.37.hét.2006. évi szüreti időpontok a Mór-Pusztavám Közös hegyközség területén2006. őszi bornapok a Móri BorvidékenNövényvédelmi előrejelzés 2006. 36.hétBronzba öntött borrendi nagymesterMóri borhölgy festőművész kiállítása BudapestenA Magyar Borrendek I. Országos Főzőverseny eredményeBorkirálynőválasztás Móron 9. alkalommalNövényvédelmi előrejelzés 2006.35. hétNövényvédelmi előrejelzés 2006.34.hétMagyar Borrendek I. Országos Főzőversenye MóronNövényvédelmi előrejelzés 2006.33. hétNövényvédelmi előrejelzés 2006.31. hétNövényvédelmi előrejelzés 2006.30.hétNövényvédelmi előrejelzés 2006.28. hétNövényvédelmi előrejelzés 2006.27. hétBorreform az EU-banNövényvédelmi előrejelzés 2006. 26. hétMagyar bortermelés az EU-banNövényvédelmi előrejelzés 2006. 25. hétNövényvédelmi előrejelzés 2006.24. hétNövényvédelmi előjelzés 2006. 23. hétNövényvédelmi előrejelzés 2006.22.hétNövényvédelmi előrejelzés 2006. 21. hétNövényvédelmi előrejelzés 2006. 20. hétMóri borászok a Magyar Borok HázábanNövényvédelmi előrejelzés 2006.19. hétBalesetben elhunyt Bozóky ZoltánBemutatkozik a móri borvidék a Magyar Borok HázábanNövényvédelmi előrejelzés 2006. 17.hétNövényvédelmi előrejelzés 2006. 15.hétSzent György Heti Vígasságok 2006Idén 5 éves a Brindisi Szent Lőrinc BorrendBorgazdaság 2006Hegyközségi felhívás adóraktári elszámolásra!Pro Vino díjjal tüntették ki Tálos Tamás nagymestertEgyszerűsödő jövedéki előírások a bortermelőknekAdóraktári elszámolás - Hegyközségi felhívás!EU támogatott szőlőkivágásokHegyközségi felhívás szőlőtermés bejelentésre!2005. szeptember-októberi /Bornapi/ szavazás erdeményeEU pénzek a hazai borászatnakEU támogatás borlepárláshozMiniszteri értékelés a magyar borászatrólBornapi anziksz 2005A Geszler családé 2005-ben az Év Ezerjó Bora!Mégsem Móron lesz idén "Pont a világ közepe"Térségi borverseny Csókakőn - 1 nagyaranyKevesesebb, de drágább bort iszik a magyarBor, szőlő és szeretet - jövedéki adó nélkül2005 nyári szavazás eredményeBudapesti borfaluCsökkenő termés, alacsony árakMóri Bornapok 2005. évi programAdóraktári elszámolás- határidő!Szőlőkivágás és borlepárlás EU támogatássalNövényvédelmi előrejelzés 2005. júliusMegszűnhet a bor jövedéki adójaÁprilis-május havi szavazás eredményeA móri Bozóky Pince sikere a Hungaricum BorversenyenNövényvédelmi előrejelzés a móri borvidékreVinagora Bortytis Nemzetközi Borverseny - aranyérmes a Bozóky Pince Ezerjó töppedt bora!Felhívás borvidéki borversenyreSikeres főzőverseny a Szent György NapokonFelhívás hegyközségi borversenyre!Elkészült a Magyarok Asztala óriáskönyvFebruár-március havi szavazás eredményeÚj elnökasszony a borbarát hölgyek élénA Móri Bornapokon lesz a "világ közepe?"December-januári szavazás eredményeMájustól szigorodik a borellenőrzés?Könyvújdonság: Borban a vígasság!Adventi hangulat - forralt borralHegyközségi felhívás jövedéki bevallásra és elszámolásra!Civil szervezetek javaslata a Móri Bornapok megújításáraOktóber-novemberi szavazás eredményeVinAgora hetedszerA hazai borválaszték 2004-benKönyvajánlat: A magyar borBorlovagok és borhölgyek találkoznakMárton-napi újbor ünnepGazdag szüret - keserűséggelÚj móri borlovagokBornapi borász hírekSzeptemberi szavazás eredményePusztavámi az új borkirálynőMóri Bornapok 2004EU-s milliók szőlőtelepítésreHaladék a kötelező lepárlásraKezdődik a szüret!A Bozóky Családi Pincészeté az ÉV EZEJRÓ BORAMájus-júliusi szavazás eredményeOlcsó bornak bírság a végeI. Országos Ezerjó BorversenyEgységes lesz az EU boradójaNeszmélyi az év pincészeteFelhívás Országos Ezerjó Borversenyre!Áprilisi szavazás eredményeMagyar siker BordeauxbanOsztrák exportsikerekMegkezdődött a Szent György napi Vigasságok programjaKell a bormarketing!EU csatlakozás és a borárakÚj elismerés a móri bornakA magyar borászat esélyei az EU-ban |
|
|
Készült 2004 Minden jog fenntartva!
Impresszum
|