Erdélyi Szerencse Ödön:
Ezerjó

Szőlővirágillat
a völgyi vidék
kapások ringása
kötöző kezek

valami készül
mennyei élvezet
lelki földi tisztulást sejtet
a szitáló permet

Király és Királyné
Szent István
és Bajor Gizella
kehelybe szűrt
közös vérárama

földből sarjadt
kézzel hajtott
lélekkel áldott
szüretté lett csoda

árokkal folyó
szent folyam
vérvonal szakadatlan sora
szeretet hozama
Mór bora

Ha magyar
és német
emeli kupádat
élő krisztusvér

és bármely náció

ki mindenkinek
szívrecsorgó
ezerszer is légy áldott

jónál is jobb
életadó ezerjó.

2003. június

Kertész Pálné:
Móri kantáta

Zengjetek szavak
dicsérjétek Mórt
a Vértes gyöngyszemét!

Zengjétek el, hogy
parkban fák alatt
sárkánnyal küzd
Szent György lovag,
Hogy Bacchus ül
a Táborhegyen,
Ezerjó csillog
serlegében.

Zengjétek el, hogy
évszázadokon
gazdag örökség:
hangyaszorgalom,
és szőlők között
illatos pincék
emelték rangra
a város nevét.

Zengjétek el, hogy
szeretve őrzött
számtalan emlék
idézi múltját.
Jelent és jövőt
művelt ifjúság
kezére bízva
híre fennmarad!

Mór, 1997. október


Gottfried Benjamin Hancke:
A magyar bor dícsérete

Mások Frankhon boráért hadd rajongjanak csak,
magasztalják spanyol vagy olasz bor ízét,
vagy azt dícsérjék, melyben sirászi tûz ég:
magyar vesszõ nedvét kívánom én magamnak.
Ki csínján issza csak, életét megnyújtja annak,
ily nektár nem csiklandja az istenek ínyét,
nem szűr ilyent a Rajna és a Mosel-vidék,
azért, Duna, minden folyónál boldogabb vagy!
Erõ sarjad ki az aranyból: régi dal,-
magyar föld ontja az arany legremekebbjét,
a hegy tele arannyal, hát a nemes ital
ily erõssé, mint itt, másutt hol nevelkednék?
Én azt hiszem: Kánában a mennyegzõi bor,
az is magyar földben termett valamikor.

Bodosi György:
A butellához

A butella
keskeny száján
bajos kitölteni a lét.
Szép kis butykos,
ezért vagyok
oly gyakran
s hosszan tiéd.
Nosza, nógass,
hogy újra s még!
legyen - de te
léssz az oka,
hogy végülis
nem én váglak
földhöz, hanem
Te csapsz oda!



Kazinczy Ferenc:
Bor mellett

Fogy az élet, s nemsokára
Szép korom majd elrepűl;
Érzem, messze nincs határa,
S majd komor telére dűl.
De borral sebes szárnyának
Lépvesszőket hányhatok,
Bort hamar, bort! Múlásának,
Ha iszom, kacaghatok.

Még most, hála istenimnek!
kelyhem bátran forgatom
Még most, hála istenimnek!
Lollimat csókolhatom.
Még nincs aki elfoghassa
Gyanúba vett levelem,
Nincs aki tudakozgassa,
Ki sziszeg titkon velem.

Lányka, jer, jer mártsd rózsádat
Kelyhem édes nedvibe.
Fonjad azt s mellpántlikádat
Hajam barna fürtjibe!
Oltogasd szám szomjúságát,
S pajkosodj addig velem,
Míg az élet boldogságát
Nyilt karod között lelem!


Gárdonyi Géza
A bor legendája

Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No megöregedtem,
De ilyen jó bogyót még nem ettem."

Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"

Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
Hát az óbor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta;
Gyere pajtás, van még a hordóba!"