A bortermelés gyökerei az emberiség hajnalára, az első ókori civilizációk megjelenéséig nyúlnak vissza. Bort bizonyíthatóan fogyasztottak Babilon lakói és szinte valamennyi ókori nép. Az i.e. XVII. századból fennmaradt babilóniai törvények között is megtalálhatóak voltak Hamurabbi királynak a borral való visszaéléssel foglalkozó előírása. Az egyiptomiak is termesztettek és fogyasztottak bort, abból még a sírkamrákba is került. Az Újbirodalom idején a hordókra ráírták a bor nevét, évjáratát és helyét és a termesztő nevét.
A görögök szümpóziumnak nevezett esti rendezvényeiken rendszeresen hódoltak a bor istenének. a régi görögöknél is az volt a szokás, hogy a bormester határozta meg, hány kupa bort kell elfogyasztani.
A római lakomák is elképzelhetetlenek voltak borivás nélkül. Plinius ókori történetíró Historia Naturalis című művének szőlészet-borászat témájú XV. kötetében már 80 jelesebb szőlővidéket és száznyolcvan borfajtát írt le. A Biblia is számos helyen említi a szőlőt és a bort, többek között a példabeszédekben is.
A Szentírásban a bortermelésről először a Teremtés könyvében esik szó: "Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete." Az Újszövetségben Krisztus első csodatétele a borral kapcsolatos, mikor víz a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. A kereszténységben a legfontosabb szerephez akkor jutott a bor, mikor az utolsó vacsorán Jézus kenyeret és bort vett kezébe és a bort saját vérének nevezte. A keresztények Krisztus vérét - a szövetség jelképét - ma is a bor színe alatt veszik magukhoz.

A régi időkben a bor nemcsak szomjat csillapító ital, hanem gyógyszer is volt az egyes betegségek ellen, az újbort frissítőként, az óbort pedig orvosság gyanánt itták. Jól tudták és alkalmazták, hogy a sérüléseket borral megtisztítva meg lehet előzni a fertőzéseket. Az ókorban és a középkorban a járványok ellen szintén a bor jelentette a legnagyobb védelmet, többek között ezért itattak a hadvezérek ütközet előtt és után bort a katonáikkal.

A középkori Európa országaiban - ahol az éghajlat lehetővé tette - mindenütt folyt szőlőművelés, bortermelés és borkereskedelem. A középkorból maradt fenn a világ legrégebbi, hordóban tartott bora, egy 1472-es évjáratú elzászi fehérbor, amelyet a strasbourgi egyetemi klinika történelmi borpincéjében tölgyfahordóban őriznek. Nemzedékről nemzedékre csiszolódtak és öröklődtek a borászati hagyományok, az eszközök és módszerek. A szőlőnemesítés és az egyre fejlődő borászati eljárások sok kiváló szőlő- és borfajta megszületését eredményezték, és országonként, szőlővidékenként évszázadok alatt alakult ki a számos elemet - pl.: művelési módot, érlelési technikát, építészeti stílust, borászati és kiegészítő eszközt, fogyasztási módot stb. - magában foglaló jellegzetes borkultúra.

Földünkön jelenleg már több mint 10 millió hektáron termelnek szőlőt, a világ szőlőterülete 1936 óta megduplázódott. Az utóbbi években a világ bortermelése meghaladta a 310 millió hl-t, a rekordnak számító 1979. évben pedig 368 millió hl bor termett. A szőlőterület 71%-a Európában van. és itt terem a világ bortermelésének 80%-a.